A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

 

                                         Második rész    

 

 

 

breda_hazaspar.jpeg világosi  báró  BOHUS  Ilona  és  férje,  római  szentbirodalmi  gróf  BREDA Viktor - 1927.                Fotó: Márky Ádám, báró Bohus Ilona, anyai (Vásárhelyi) ágából való leszármazott {1}

 

 

  " ... Majd  egy  évtized telt  el, mikor  a  püspök atya újra  a régi falumba nevezett  ki plébánosnak.  Sajnos,  a  méltóságos asszony az előző  években, -1936 -ban elhunyt -, de a kastély ura meghívott magához.  1938 - at írtunk, már megváltozott  körülöttünk a  világ, barna  és  vörös örvények között egyensúlyoztunk, de  a kastély, bár megérezte  az  asszony hiányát, annak ura változatlanul  őrizte  a  régi világot.  Farsang ideje volt, a  szalonban ültünk le, hosszú ideig néztük a havas tájat, egyikünknek sem szándékozott megtörni a csendet.  Végül a kastély ura szólalt meg: - Főtisztelendő uram, hogy halad a munkájával? Látni már az eredményét?

- Még csak nemrég kezdtem meg a szolgálatomat, méltóságos uram. Tíz évvel ezelőtt még mintha mások jártak volna templomba: inkább az öregek és a gyerekek, a középkorúak csak kötelességből, illemből.  Most már a fiatalabbak is járnak.-  És nem örül ennek?-  Nézett rám csodálkozva. -  Nem. Pártegyenruhában érkeznek, pártjelvények vannak rajtuk.  Érezni, hogy nem azért jönnek, mert Istennel szeretnének lenni, hanem azért, mert a vezér, valamelyik zsebführer, rájuk parancsolt, hogy így nyerjék meg maguknak a falusiakat.

Azt hiszem, ez még rosszabb, mint a köztársaságiak és a kommunisták vallásüldözése: azokat a szavakat, eszméket használják, amiben én is hiszek:  Isten, haza, de kiforgatják ezeknek az értelmét.  Ami nekem cél, nekik csak eszköz valamilyen sötét tervükhöz. -  Emklékszik, Főtiszetelendő uram? Tíz évvel ezelőtt ettől féltem én is.  A nép az ereje tudatára ébred, de nem építeni, rombolni fog.

Pár hete az ország tele volt szórólapokkal:  "1938  a  miénk!".  És tudom, hogy ebben a " mi "- ben se Ön, se én nem vagyok benne.  Csak ők.  A nép, ahogyan magukat nevezik, ami mögé bújtak. - csak Isten tudja, mit fog hozni ez az év.

 Szeretném  hinni, hogy az év legfontosabb eseménye az Eucharisztikus Világkongresszus lesz, de én is félek, hogy valami gonosz készülődik. Ma Európa arra megy, amerre Hitler úr vezeti.  Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy katonailag vagy gazdaságilag ellenálljunk nekik.  Csak az eszméikben bízhatunk.  A kereszténységben, a barna és a vörös tenger között, árván.

- A  kereszténység , amit régebben meghaladottnak minősítettünk, most pedig hivatalos ideológiává tettük.  Tudja, úgy gondolom, hogy mi mindketten bűnösök vagyunk. -Bűnösök, méltóságos uram? -  Igen, talán  nem személy szerint Ön vagy én, bár talán, ha nem is szóval, cselekedettel, de mulasztással mind a  ketten vétkeztünk.

Én nemes vagyok, az úri osztály tagja.  Fiatalabb koromban hittem abban, hogy az ósdi eszméket el kell vetni, hogy egy liberális országot kell építenünk, aminek alapja a szabad polgár.  Hogy nem kell olyan vezéreszméket adni az embereknek, mint a hazafiság vagy a kereszténység, hanem rájuk kell bízni a döntést.  Mi meggyengültünk, az ellenségeink viszont békében megerősödtek.  És ez az úgymond  liberalizmus, amit a többiek gyengeségnek tartottak, vezetett el a nagy háborúhoz, a forradalmakhoz és Trianonhoz. -  Én pap vagyok. Az én bűnöm, az, hogy hagytam, idealógia legyen azokból az eszmékből, amiket Ön fiatalkorában megtagadott? - próbáltam megérteni a kastély utolsó urát.

 

 

udvozlet_lokoshazarol._breda_viktor.jpg

                  Vásárhelyi, majd öröklés - házasság útján  az ún. BREDA kastély {2}

 

 

- Igen. Az országot megcsonkították, de kaptunk egy esélyt a sorstól, hogy ebben a maradékban egy jobb országot építsünk fel.  Nem sikerült.  Ahelyett, hogy továbbléptünk volna, a múltba révedtünk, a liberalizmus előtti időkbe. -  Én más úton járok. Én abban hiszek, hogy ha tudást és jólétet adunk  az embereknek a hit mellett, egy virágzó ország születik.

- Nem érzi, hogy Ön ugyanabba a tévedésbe esik, mint én fiatalkoromban? Csak éppen más eszme árnyékában, - Isten él. Nem tudok mást mondani.  Csak azt, hogy Jézus Krisztus  nem egy eszme, ami hol divatba jön, hol kimegy abból, hanem egy élő isteni személy. Örök. Azt mondta: " Én veletek maradok a világ végezetéig".

- Nem akarom bántani az Ön hitét, azért sem, mert hamarosan már lejár az én időm is és szeretnék Istennel megbékélni halálom előtt, de hadd tegyem fel a kérdést: - Ha Isten örök is, a kereszténység, mint tömegegyház is az-e?

- Ezért élek, ezért lettem pap.  Hogy a krisztusi üzenetet minden emberhez elvigyem. - Próbáltam ellenkezni. - Látja, itt ülünk  ketten a kastélyban, ami hamarosan idegenek kezére kerül, és olyan eszmékről vitatkozunk, amiket pusztulásra szánt a történelem, ahogy minket is.  Ön katolikus pap, nem lesznek gyermekei, az én házaságom is terméketlen volt.  Az eszméimet, a liberalizmust a nagy háború ítélte halálra, a kerszténységet pedig az elkövetkező évek fogják elpusztítani.  Még nem tudom, hogy a vörös vagy a barna szín képvislői lesznek-e erősebbek.  De hamarosan háború kezdődik, minden korábbinál pusztítóbb háború, s a kettő közül az erősebb, a kegyetlenebb lesz a győztes.  Csak a mesékben győz az igazság.  A valódi életben ennek nem osztottak lapot.  Szernecsés vagyok, hogy én már nem élem meg.

- Én  hiszek abban, hogy ami jó és igaz, az örök. Igaz, hogy  nincsenek  gyerekeim, de vannak híveim, akik  akkor  is  tovább  viszik  a  hitet, amikor én már nem leszek.  Krisztus Egyháza majdnem kétezer év óta áll fenn, s fenn fog állni az idők végezetéig. - Önnel ezt a hite vagy az esze mondatja? - kérdezte, s  ebben  a  pillanatban úgy éreztem, mintha ő lenne a  Kísértő, aki saját legbenső félelmeimet fogalmazza meg,

- Azt hiszem, apáink  hite  halálra  ítéltetett.  Még  él a  nagyszülők  nemzedéke, akiknek a világ rendjéhez hozzátartozott, hogy van a  föld, a ház, az állatok a termés, valahol lent,  - fent Isten  és   a  király, a  kettő  között  meg  a  kastély  és  a  plébánia.

De  néhány évtized és kihalnak, jól tudom, s nem lesz, aki hasonló hittel a helyükre lépne.  Jön egy új nemzedék, aki  kérdéseket tesz fel:  miért kell ilyennek lennie a világnak?  Mi az, ami örök és mi az, ami múlandó benne?  Igazat kell adnom  Önnek, hatalmas tűzözön közelít a világ felé.  Azonban , ha ennek az új nemzedéknek igaz válaszokat tudunk adni, akkor lesz majd, aki átvegye  a  hitet a világba,  vagy abba, ami megmarad  a  világból - próbálkoztam ellenkezni vele.

                   .m1950-111.jpg

               ( miniatűr medál, az akkkori kor divatja szerint, 18. század, Bécs )

 

- Csodálom  az Ön hitét, atyám. -  Nem kerülte el a figyelmemet, hogy mióta ismertük egymást, most először szólított így, a szertartásos "főtiszetlendő úr" helyett. - Talán azért tudom mégis megérteni, mert valamikor  bennem is  hasonló hit élt, csak másban. Tudja, a  méltóságos asszony..., Ilona.  Nem lehetett gyerekünk.  Ez engem is nagyon bántott... - egy pillanatra elhallgatott. -  De Őt teljesen elemésztette.  A Trianon utáni években  szembe kellett  néznem ezzel: hogy se a hazának, se a családomnak nincs jövője.  És akkor éreztem úgy, valamit tennem kell.  Mindegy, hogy mit, csak ne maradjak tétlen.   Ekkor kezdtem építkezni.  Nem azért, mintha nem lett volna elég szép vagy nagy a kastély.  Nem.  Azért, hogy a feleségemnek, a népemnek megmutassam, hogy igenis , mindig érdemes, mindig kell küzdeni, építeni, még akkor is, ha nincs remény.

- Megértették? - Nem. Hiába lett szebb, hiába csináltattam egy borospincét is hozzá, halott maradt a kastély.  A feleségem nem mosolyodott el, az idegenek meg kivagyinak, hazafiatlannak tartottak, hogy a tragédia idején is csak a pompára tudok gondolni. Megvádoltak, hogy háborús nyerészkedő vagyok, aki mások halálából csinált pénzt... Hittem, hinni akartam, de semmit nem értem el.  Most már lemondtam mindenről.  Csak a halált várom. Ha szerencsém van, korábban halok meg, mintsem még a nyomai is eltűnjenek annak a világnak, amiben születtem.  Amiben hittem.

Örülök, hogy eljött hozzám. Tudja, a feleségem nagyon tisztelte Önt, pedig talán  ha egyszer beszélgettek. - Igen, a méltóságos asszony nagyon finomlelkű hölgy volt... - emlékeztem. -  Azt hiszem, ő megtalálta  a  hitét.

 Amikor itt voltam, megmutatta nekem az imakönyvét. -  Valóban? - Kérdezte hirtelen támadt érdeklődéssel. -  Azt hittem, csak én tudok erről a könyvről. -  Amikor a kezembe adta, éreztem, hogy a lelke legtitkosabb rekeszét nyitja meg előttem. Ő megtalálta  arra  kérdésre a választ, amiről egész délután beszélgettünk. A hit. Talán igaza van és a kastélynak hamarosan újabb ura lesz, akinek ez nem lesz más, csak kő  és fal. Talán az én munkám is terméketlen, az emberek elfelejtenek, nem lesz tündérkert ez a föld, a templom kiüresedik...  De az Ő imái megmaradnak.

- Elszálltak a szavak... és az idő fogja megadni erre a választ, vagy ahogy én gondolom, Isten. - Az idő... - Gondolkodott el. -  Akkor én ezt a  választ nem fogom megtudni.  Kér még egy kávét? - Bólintottam és ő csengetett, mire belépett a komornyik.  Nem tudom miért, de valahogy roszz érzés fogott el, amikor ránéztem.  A szeme sarkában rosszat sejtető mosoly bujkált..."

 

           {Forrás: http://www.rozvanyidavid.fw.hu/print.php?news.278}

 

 {1}

gróf    B R E D A    V i k t o r    ( Victor Reichsgrafen von BREDA)

   ( Mauer bei Wien, NÖ. 1856. VI. 20. - Lőkösháza, 1938. X. 3. )  

 

-  császári és királyi lovassági huszárezred alezredeseként ment nyugdíjba

( 1917. IV. 1. ) - A  7. " II. Vilmos német császár és porosz király "                                                                     Huszárezred-től

                                               /K.u.k. Husarenregiment Nr.7./

 

 1. Bajor Katonai Érdemkereszt lovagrendje         1895. VI. 10.

 2. Porosz Korona Rend      III. osztály                 1896. VII. 12.

 3. Porosz Vörös Sas Rend  III. osztály                 1900. VII. 12.

 

 felesége:

 

   világosi báró  B O H U S  Ilona   ( Helena  Antonius Petronella Benedicta   von  BOHUS  világosvar)

( Buda- Pest , 1859. I. 20. - Lőkösháza, 1936. X. 17.)

 

 házasság:    Budapest, V. kerület, Egyetemi Kisboldogasszony                                                                               templomban,

                                                             1881. III. 29.



Read more: http://countess.hupont.hu/37/breda-viktor-grof-csaladja-a-breda#ixzz2qZSEFaCx

 {2}  A képeslapért köszönet Erdős Pálnak.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 79
Tegnapi: 30
Heti: 153
Havi: 1 426
Össz.: 433 438

Látogatottság növelés
Oldal: Gróf Breda Viktor szomorú napjai 1938.
A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából - © 2008 - 2024 - countess.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »