A  gyulai  szomorúfűzfák  még  ma  is 

 Erzsébet  királyné  nevét  suttogják  olykor…

 

 

 

"...él a remény, hogy a jövő nemzedék Erzsébet-erdők mélyén talál majd enyhelyet."

 

 

 

 

                      Copyright © 2014 Österreichische Nationalbibliothek

 

 

 Városunk szerencsés és kiváltságos.

    Erzsébet  királynénk  egyszer  látogatott  el  hozzánk,  

1857.  május  25-én.  Sőt,  egy  éjszakát  töltött  itt,  a  grófi  Wenckheim  kastélyban férjével, I.  Ferenc  Józseffel.

 

   A   kiegyezés  után  sok  időt  töltött  Budán  Erzsébet ;  több  ízben  meglátogatta  a  Nemzeti  Színházat,  különösen  szerette  Erkel  magyar operáit ;  a  Bánk-Bánt  és a  Hunyadi  Lászlót.

   A  szomorúfűz  egy  jelkép.  A  gyász jelképe.  Földig  meghajló,  karcsú  ágaival  az  elmúlást  szimbolizálja.  A  végtelennek  tűnő  időben, az  időtlenséget.  Már megvénült  karjait  ringatja, tépázza  a szél;  a  forró,  alföldi  nap sugarai  régen  megégették  levelét.

     A  számtalan  sokféle  természeti  csoda, mely  szinte  "  átöleli "  városunkat: hívogat bennünket...

    A  körösparti - " fűzfa - liget " - az  oly ismerős illataival, neszeivel, imbolygó fényeiben;  lassan  mesélni  kezd...

Erzsébet  királyné  " kultusza"   Gyula  városát  is  tettekre  buzdította.

 

 

 

    " Az  erdő  tisztelete  az  emberi  lélekben  gyökerezik.

      Sejtelmes  homálya  mélyén  hat  a  kedélyre  s  az  ember érzi, hogy a  faóriások  között, melyek  századok  születését, századok   porba omlását  látták: csak  parány, csak  muló   tünemény!

      Az  erdő  tisztelet egykoru  az  emberrel  s  mindenkoron  és  minden  népnél  nyomát  leljük  annak, hogy  az  erdőnek  csodás, regés  jelleget  tulajdonitott.

      A  görögök, a  rómaiak, a  germánok, a  kelták  áldozók  és  imahelyüké,  templomukká  avatták, hol  isteneik  szobrait  helyezték el  s mint  isteneik  lakhelyét  az   erdőt   is  tiszteletben  tartották.  Az  ősmagyarok  szintén  erdők  mélyén  áldoztak  isteneiknek  s  mikor hosszas  harczok  után, a  korszellem szavát  megértve, a  kereszténység  diadallal  vitte  lobogóját  győzelemre, a  mult emlékeinek  egyikét, az  erdőkultuszt  magáévá  tette  és  a  pogányok kialakult, üszkökkel  fedett  oltárai  helyén, az  erdők  mélyén  zárdák, kolostorok  támadtak, hol  a  karcsu  templom  harangjainak  zúgását visszahangoztatta  a  százados  tölgyerdő és  zsolozsma  zengett  ezernyi  hivő  ajkán.

     Hány  helyen ragaszkodik erdős vidékeinek népe még ma  is babonás hittel  az  erdő fáihoz!  A  csiki, a  háromszéki  székely  s  a  torjai  barlanghoz zarándokló  pór  csodatevő  erőt  vár  a  fától s  ez  a  hit hagyomány  gyanánt  száll  apáról-fiura…

     Kietlen, lombtalan  kopár  hegyek  mily szomoru  látványt  nyujtanak, míg  az  erdős  hegyhátak, fasorok  és  kedves  ligeteken  örömmel  mereng tekintetünk. 

       Az  erdő  üdit  és éltet, az erdő nemesit  és felvidit, s  a  felzaklatott léleknek  sebére  sokszor  csepegtet  balzsamot  magasztos csendjében!

      Őszi  nap  alászálltakor, virágok  hervadása idején  kimondhatatlan gyász borult a magyar népre.  Egy  fenkölt  lélek: Királynéja tért boldogabb hazába.

      Királyné  volt  a  szó  legmagasztosabb, legnemesebb  és legtökéletesebb  értelmében:  a  szivjóság  és  a  nemes  lélek  minden erényének  drágaköve  ékesitette  koronáját, s   egy  birodalom  minden polgára  ajkán  és  szivében  lelkes  örömmel  vallá  magát  hű  alattvalójának.  Szent  volt, mert  már  a  földön  szentté  avatta béketűrése, vértanui  végzete.

     Azt  mondják, meghalt!  Pedig  örökkön  él!  Él  emlékünkben!  Drága emlékét  az  idő  el  nem  rabolhatja,  mert  nemes  szive  velünk egybeforrott:  hiszen  érzett  velünk, mint  az  anya  gyermekével,  s  az  a  szeretet, mely  hozzánk  kapcsolta, a  magyar  népnek  talizmánya  lesz  utolsó  lehelletéig.

     Jertek! A  fenséges   Asszony  köztünk van most  is:  Ő  ott  lakik, hol az erdők  lombsátorában  a  jó  szellemek laknak! Ő ott  van, hol  mindig annyira  szeretett  lenni, hol  népei  boldogulásáról  gondolkozott, hol sétáját  csendes, boldog  álmodozás  közt  semmisem  háborgatta!

     Igen,  ott  járt  az  erdőn  és  boldog, ha  a  százados  törzsek  tövéből  egy sarjhajtás fakad,  ha kertecskénk egy fával szaporodik, mert  annyival  nagyobb  az  Ő  birodalma.

         Őseink  az  erdőkben  oltárokat  emeltek  védőszentjeiknek:  utódaik  templomot  építettek a  hála  lerovására, a  szivből  fakadó  könyörgés  kifejezésének  szent  hajlékául: jertek,  kövessük  az  ősi  példát  mi  is és  Királynénk hajlékául  gyarapitsuk  az  erdőt, a  hol  Róla  emlékezhetünk.  Neki  hálát  adhatunk, a  felséges  trón  és  édes hazánk  boldogságáért  emlékezetéhez  fohászkodhassunk!

 

 

           

                      Copyright © 2014 Österreichische Nationalbibliothek

 

 

 

         Az  „ Erzsébet királyné  emlékfáinak ”  ültetésére  megindult mozgalom  a boldogult  Királyné  Ő  Felsége  nevenapjának   évfordulóján,  1898.  november  19-én  vette  kezdetét, mely   napon  a magyar  társadalomhoz  az  alábbi  körlevél s  ezenkívül  a  földmívelésügyi   ministérium  hatóságaihoz,  intézeteihez  és közegeihez  az  alábbi  körrendelet  bocsátatott  ki:

 

   A   földművelésügyi  miniszter  71544/I/1-a  számú rendelete  I-II.
(1898. november 19.)

Erzsébet királyné emlékfái

Két éve mult, hogy az ezeréves mult emlékét híven ápoló nagyjainkhoz s a föld becsületes népéhez azt a kérést intéztem, hogy a millennium emlékére fákat ültessenek: és kérő szavam meghallgatásra talált.

 

Ma már a hazafiui érzés biztos jeléül látom, hogy az ország minden vidékén közel két millió fa vert gyökeret az ezredéves anyaföldben, hogy majdan erős, sudár törzse hirdesse országnak-világnak, hogy a nemzet a második ezredévet a honfoglaló elődök érdemének dicsőitésével kezdte s hogy fennmaradásának alapját és jövőjének biztositékát első sorban hagyományaink sértetlen fenntartásában és az azokhoz való hű ragaszkodásban kereste.

Ezek az örömteljes emlékezet fái lesznek!

De most a balsors a nemzetet őrangyalától fosztotta meg s minden kebelbe igaz és örök bánatot ültetett.

Kétszeresen érezzük e gyászt és bánatot a mai napon, mely máskor örömünk napja volt, melyen dicsőült Királynénk névnapi évfordulóját ünnepeltük.

Mily szép és nemes elhatározás lenne a mai emlékezetes napon, mily igaz kifejezője lenne az országos gyásznak, ha hegyen és völgyön, a városok népáradata s csendes falvak egyszerű lakó közt szomorufűz, terebélyes hárs, viharral dacoló tölgy és örökzöld fenyő hirdetné az Ő emlékezetét!

Bár igaz, hogy az a tekintet, melynek mosolya egykoron egy nemzet jövőjének hajnalpirja volt, szobrász vésője által megörökitve nézend le reánk s kalaplevéve állunk meg majd egy emlékszobor előtt, melynek parányait szinte csodálatos lelkesedéssel hordta össze szegény és gazdag hálája és hűsége: a kegyeletnek ezeknél az emlékeknél még sem szabad megpihennie!

Mert a kinek bölcsője ott ringott egy erdőkoszorúzta tó bűbájos partjain; a kinek kedélye annyiszor vidult fel erdeink zugó fái közt és a kinek sebzett lelke oly édes enyhülést talált távoli vidékek mythoszi ege alatt magasba nyuló százados erdők mélyén; a ki a természet szépségeinek oly csodálója volt: annak emlékét fák millióinak kell hirdetni; annak tiszteletére, mint az ó-kor mesés világában, szentelt berkeknek kell támadniok, hova áhitattal közeledjék az utas; hol a fáradt vándor a nap heve ellen enyhelyet találjon s nemes érzelmekre gerjedjen a lélek!

Én bizalommal intézem azt a kérést a magyar társadalomhoz, hogy dicsőült Királynénk emlékezetére emlékfákat ültessünk!

•

Óhajom - s bizonyára csak ez lehet óhaja mindannyiunknak, hogy a nemzet hálás kegyeletének ez ősi szokás szerint való megnyilatkozása megdicsőült Királynénk tündöklő erényeihez, nemzetünk iránt tanusitott jóságához és nagylelküségéhez méltó legyen.

Ez az óhajtás inditott engem arra, hogy ez eszmének felkarolására jelen körlevelemmel az országnak mindama köreit és vezérférfiait felkeressem, a kiknek közreműködése a biztató szónak erejével és a vonzó példának hatalmával általános és egységes mozgalomra serkentheti a nemzetet.

E végből teljes bizalommal fordulok T. CZIMEDHEZ is azzal a kéréssel, hogy a kegyeletes cselekmény gyakorlásában vagy az eszme megvalósitásának előmozditásában körülményeihez képest szóval vagy tettel hathatósan közreműködni méltóztassék; és mivel az emlékfák ültetésének eredményét annak idején örök emlékezetül közzétenni is szándékozom, felkérem T. CZIMEDET, hogy a saját részéről vagy közreműködésével avagy felhivásra foganatositott ültetésekről engem még a jövő évnek első felében értesiteni sziveskedjék.

A közreműködés módjának megválasztását, a kegyeletes cselekmény kivitelének megalapitását T. CZIMED bölcs belátására bizva, csupán azt kivánom megemliteni, hogy az elültetendő fák közt méltóan foglalhatnának helyet leboruló koronáju fák, minők a szomorufűz, kőris és szomorubükk; ép ugy a megdicsőült Királyné kedvencz fái: a tölgyek és a fenyők, valamint egyéb hosszu életü fák fajai.

Az emlékfáknak, facsoportoknak s kedvező körülmények között egész kis ligeteknek ültetésére alkalmas helyet nem lesz nehéz találni sehol; de ne maradjon jeltelen az országnak egyetlen tája sem, melyet a megdicsőült Királyné valaha meglátogatott!

Az ültetett fák, csoportok vagy ligetek "Erzsébet Királyné emlékfái" nevet viseljenek és legyenek ily feliratu táblákkal meg is jelölve, hogy azokat mindenki gondozásban részesitse, bántalmazástól megkimélje.

Hassa át mindannyiunk lelkét a kegyelet nemes indulata; fogjunk kezet a nemzet e szép és nagy emlékművének létrehozására, hogy mint országunk ezredéves örömünnepének emlékét a millennaris emlékfák milliója őrzi s hirdeti, akként a megdicsőült Királyné nevében ültetett emlékfáknak milliója legyen őrzője és hirdetője a nemzet hálás kegyeletének is.

Hazafiui üdvözlettel

Budapest, 1898. évi november hó 19-én                    Darányi Ignác

 

 

                            Erzsébet kedvenc fái; a tölgy és a fenyő

 

 

 

 Körrendelet
Valamennyi  alantas  hatóságnak, intézetnek
és  közegnek

Az az elismerésre méltó jóakarat és buzgóság, a mivel az ország ezeréves fennállásának megünneplése alkalmából millennáris emlékfák ültetése ügyében közzétett felhivásom nemcsak a közhatóságok, hanem az egész társadalom körében általánosan találkozott; - valamint az a siker, mely az ide felterjesztett adatok szerint országszerte követte felhivásomat, egyaránt felbátoritanak, hogy abból a lesujtó gyászesetből folyólag, mely országunkat a nagy nemzeti örömünnep után, Magyarország feledhetetlen Királynéjának elhunytával érte, a kegyeletes szokásnak követésére az érdekelt köröket ujból felhivjam s illetve felkérjem.

És az a mély fájdalom s részvét, mely a gyászos esemény hirére országszerte megnyilatkozott, valamint az áldozatra kész buzgalom, amelylyel társadalmunk hazafias körei együttesen és külön-külön, más és más kegyeletes módon siettek megörökiteni a megdicsőült Királyné emlékét: - remélnem is engedi, hogy a nemzet hódolatteljes ragaszkodásának s hálás kegyeletének ez ősi szokás szerint szintén iparkodni fog méltóan kifejezést adni.

Annál nagyobb sulyt helyezek azonban arra, hogy a tárczám köréhez tartozó hivatalok, intézetek és közegek a kegyeletes cselekmény gyakorlásában, vagy az eszme megvalósitásának előmozditásában körülményeikhez mért alkalmas módon mulhatlanul s hazafias buzgalommal közreműködjenek; és mivel az emlékfák ültetésének eredményét annak idején örök emlékezetül közzétenni is szándékozom, felhivom a CZIMET, hogy a saját részéről vagy közreműködésével foganatositott ültetésekről, vagy amelyekről hivatalos értesülést szerez, ide még a jövő év első felében részletes jelentést tegyen.

Végül ez ügyben kibocsátott körlevelem másolatát tudomás és ahhoztartás végett idecsatolva azzal a megjegyzéssel küldöm meg, hogy a tárczám köréhez tartozó mindama hatóságok, melyek facsemeték s kiültetésre való fácskák nevelésével foglalkoznak, a hátrány nélkül átengedhető készlet keretén belül csemetéket és fácskákat a jelzett czélra ingyen bocsáthatnak az e végből hozzájuk fordulók rendelkezésére.

Kelt Budapesten, 1898. évi november hó 19-én                    Darányi Ignác

 

 

 

     

                                  "Szentül hiszem, hogy sírja 
                                               Ez órában üres:
                                              Vigasztalást még most is
                                              E szép úton keres."
                                                                           Dolmandy Dezső: A királyné útja                    

 

 

     A  természet  könnye, a  reggeli  harmat  lehull  az  Erzsébetfa  levelére;  az  erdőn  átgázoló  patak  majd  megöntözi  azokat   s  a  hó majd  megvédi  a  tél  fogja  ellen, de, ki  tudja, a  természet  éktelen  erőinek hány megnyilatkozása  törhet  majd  életük  ellen!

     Mert  a  napsugár, mely  éltet: gyilkoló  hevével  ölhet  is: a szellő, mely  üdítőleg  érinti  arczunkat, orkánná  fajulhat:  az  esőcsepp, mely  az  életet-adó  kedvet  fokozza, pusztitó  áradattá  növekedhetik, s  a  tél,  mely  álomba  ringatja a  természetet:  dermesztő  fagyával végzetes  lehet!

     A  kegyelet  munkája  ekkor  kezdődik  igazán!  Azt  a   fát, a  melyet  jó  reménység  közt  biztunk  a  földre,  ragaszkodással,  kitartással, szeretettel,  gondos  ápolással  kell  megtartanunk, s adja  Isten,  hogy kegyeletünkből  ehhez  erőt  meríthessünk!

     Így  él  a  remény, hogy a  jövő  nemzedék  Erzsébet erdők  mélyén talál  majd  enyhhelyet.  És  ha  a  késő  utód  az  erdők sűrűjében hálásan  gondol  vissza  arra  a  nagy lélekre, kinek  tiszteletében  olyan erő  rejlett, a  mely  egy  szó  határa  alatt  erdőket  nevelt:  a  dicső  Királyné  emlékét  és  fáit szeretni  és tisztelni  fogja  mindenkor!

      E  szavak  elhangzása óta  egy  tél, egy  tavasz és egy  nyár  mult  el,  de  az  a  mély  fájdalom, amely  a  hon  nagy  vesztesége  alkalmából a nemzet  szivében  fakadt, nem  enyészett, mert  nem  enyészhetik.

   A  magyar  nemzet  megértette   e  szókat, hogy :

  „dicsőült  Királynénk  emlékezetére  emlékfákat  ültessünk " , mert, mint  e könyv adatai  tanusitják,

 1898  november  19-ikétől  -  1899  július  hó  végére:

 

 Tűlevelű  fa                  1.  508. 842    darab,

 

 Lombfa                        1.  023. 470     darab,

 

 Gyümölcsfa                      193. 959     darab,

 

 Cserje                               120. 142     darab 

                                        ---------------------------

 Összesen tehát            2.  789.  413     darab

 

Erzsébet  emlékfa, cserje  és  bokor vert  gyökeret  a  magyar  földben.

     Ez  az  összeg  a  szám-szerinti  bejelentett  fák ültetésének eredménye.  De  tekintetbe  véve, hogy  sok  ültetetés  csupán  „facsoport”,  „liget”,  megjelölés  mellett, a   fák  számának  közlése nélkül   jelentetett  be, biztvást  remélhető, hogy  Erzsébet  királyné emlékfáinak  száma  a  három  milliót  meghaladja.

    Sajnos, valamennyi   faültetés  eredménye  nem  volt  bevárható, mert azon  kegyeletes  czél, hogy  az  emlékfák  történetét  nagy veszteségünk  évfordulóján  jelentessék  meg, számos  késve  érkezett bejelentés  felhasználását  lehetetlenné  tette, azonban  az  eredmény reményleni  engedi, hogy  a  magyar  föld  kevés  vidéke  maradt  jeltelenül. ” {1}

 

    Az  " Erzsébet királyné emlékfái " -   című  emlékalbumban  az  alábbiak olvashatóak  " Békés  vármegye " ;  GYULA   városának vonatkozásában :

 

           { A valóságban ezekből a fákból alig akad hírmondó.}

 

   " Gyula  r. t.  város  közönsége  a  KERECSÉNYI-utczában  25  drb  akáczot,

 -   a  GÖNDÖCS  népkertben   60   drb  szomorúfűzfát,

 -   az  élővízcsatorna  partján  40   drb   szomorúfúzfát,

 -   az   Erzsébet - ápolda { ekkor Zrínyi tér 6. } udvarán   10  drb  eperfát

 -   és  a  körgát  két 

    oldalán  200  rdb  akácfát  ültetett.

 

 -   Gyula  m.  kir.  folyammérnöki  hivatal  a  hármas - kőrösi  9  és  11 számú  átvágások  töltéslábainál   170    drb    kőrisfát   ültetett. {Szanazugban áll még néhány}

 

 -   Gyulai   gör. keleti  egyház  a  templom  udvarán  28   rdb  akáczfát ültetett. 

 

 -   Alsó - fehér - kőrösi  ármentesítő, belvízszabályzó  és  vízhasznosító  társulat, Gyula 

     A  társulati  hivatal  udvarán  9  drb  kőris - és  1  drb  tölgyfát, a gátfelügyelői  és  gátőrlakoknál  pedig  18  helyen, összesen  127  drb  kőrisfát   és   1  drb  tölgyfát  ültetett.  "

 

                                                    *

 

"   Szállj,  szállj  az   égbe  Wittelsbach   Erzsébet,  Magyarország  patronája  s   hófehér  szárnyaddal   oszlasd   szét   a   felhőket  rólunk   onnan   is. "

 

                                                     *

 

   ...   Erzsébet  számára  a   természet  menedékül  szolgált ;  megtalálta  benne  mindazt  a  szépséget,  nyugalmat  és  biztonságot, -  amelyet nem  lelt  meg  házasságában,  választott  életében ...

      A  magyar  nemzet,  köztük  Gyula  városa   is  "  menedéket " nyújtott  számára ;  emlékfákat   ültetett.  

     Bízva,  reménykedve, hogy  néha,  fáradt  lelke  megpihenhet  árnyékukban  ...

 

                            ZICHY GÉZA GRÓF

                      Volt egyszer egy királyasszony...

 

Gyevnár Erika - Nobilitas Annno Alapítvány©2015

{1} Magyar Nemzeti L evéltár BÉNL - Gyula, Könyvtári jelzet: 704,

  ERZSÉBET  KIRÁLYNÉ  EMLÉKFÁI  című Emlékalbum, Pallas Részvénytársaság Nyomdája , Budapest 1898     Hornyánszky  Viktor és  cs .és  kir.  udv.  Könyvnyomdája

 Forrás irodalom: 

 Budapesti Negyed. 52. (2006/2)

 

Oldal: Gyula - A gyulai szomorúfűzfák még ma is Erzsébet királyné nevét suttogják olykor ...
A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából - © 2008 - 2024 - countess.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat