Ns.  Kézdivásárhelyi VÁSÁRHELYI András

 

 

    ( Szentmárton -Lőkösháza, 1895. augusztus 22. - Róma, 1981. október 16.)

                                                                                 

 

 

      Csanád-Arad-Torontál k.e.e. vármegyék Törvényhatósági                                                          Bizottságának

                                       örökös tagja volt,

                          Magyar Királyi tartalékos huszárfőhadnagy,

               a Károly Csapatkereszt és a Nemzetvédelmi Kereszt                                                          tulajdonosa,

                  volt országgyűlési képviselő, lőkösházi földbirtokos

 

 

 

      Vásárhelyi II. János egyik dédunokájaként  középiskoláit  Aradon végezte, majd a

- bécsi Kereskedelmi Akadémia Főiskoláján, illetve a budapesti Egyetemen jogot hallgatott és két alapvizsgát tett.

 Felesége  - mácsai CSERNOVICS Eszter -  akivel 1920. március 1-én házasságot kötött Aradon.

   Két gyermekük született:  VERONIKA, későbbiekben Kállay Kristófné és  MIKLÓS.

 

      ANDRÁS, egyetlen gyermekként örökölte apjától, - Vásárhelyi József - től ( 1868-1922)  - lőkösházi birtokát  - 693 katasztrális holdat - a vasúttól dél-nyugatra fekvő kis kúriával együtt, - amely tiszttartói laknak épült, -  azonban édesapja házasságát követően, átalakításokat végeztek az épületen, s lakhelyéül szolgált a családnak.

 

 

 

                                  Vásárhelyi András kúriája Lőkösháza 1913. {5}

 

 

 

 E  falak között mondta ki a boldogító igent   - nagykállói dr.  KÁLLAY  Miklós  Magyarország akkori  miniszterelnökének (1942-44) a  fia;  nagykállói  dr. KÁLLAY  Kristóf  és  VÁSÁRHELYI  Veronika - 1942. július 16- án, szűk családi körben,  -  polgári  esküvő  keretében.

 

      Az  első világháborúban, a volt  4. közös  huszárezred  kötelékében az orosz és olasz harctéren szolgált, s mint hadnagy szerelt le.

      Az akkori Csanád vármegyei birtokán gazdálkodott, és a közélet élénk résztvevőjeként ismerték a nagybirtokost. Elnöke lett a Csanád vármegyei és Makói Szarvasmarha tenyésztő Egyesületnek, alelnöke a Csanád vármegyei Gazdasági Egyesületnek.

 

 

 

                          Lőkösháza, egykori - ANDRÁS - kúria {1}

                                 / napjainkban  Gondozóház,Kiss Ernő utca 3./

 

 

   „ Rajongott a földért, - viszonzásképpen a föld is szerette őt. Nem volt nap, hogy akár kétszer is, - nyáron napszítta vászonruhában, ősszel öreg bőrkabátban, - ki ne kocsizott volna a földekre, nem csak, azért hogy ellenőrizze a munkákat, hanem hogy elgyönyörködjék egy szép vetésben, egy jól sikerült szántásban.

   Tavasztól késő őszig tartott ez a nap, mint nap megismételt szerelmes gazdálkodás.

 Amit a zsíros, fekete föld gondoskodásáért neki ajándékozott, azt ő örömmel visszaadta a földnek.

  Gépeket vásárolt, újra festette az istállókat, új cselédházakat építetett, - mint általában a jó gazdának kevés a készpénze, de megalapozott vagyona volt.”

 

                                                Illusztráció,{2}

 

„ Ősszel, virradatkor, miután béresek, kocsisok megetették a jószágot, és friss szalmával cserélték ki  az előzőnapi almot, - elkezdődött a mélyszántás.”

  Valóban a földnek élt, ahogyan - leánya,Vera emlékezik erről - Skorpió hava – című novelláskötetében.

  Aratáskor reggeltől estig kint maradt a földeken, hosszasan nézte

 „ botjára támaszkodva ” a „ kaszák ritmikus suhintását, a lehajló-fölegynesedő lányok könnyű mozdulatát, hallgatta az érett gabona szárának reccsenését, ahogy átvágta a kasza éle.”

 

 " A gyermekkor a kegyelem ideje." -  súgja fülünkbe leánya,

               Vásárhelyi Vera, aki  így emlékezik gyermekkorának                                                                              színhelyéről, amely 

" gyermekkor boldogsága a töretlen "Egész" tudatát jelentette "  -  számára, ÖRÖKRE!

 

 

... minden szava ecsetvonás; színekből és érzésekből ...

... emlékei gazdagságából merítve körvonalazódni látszik az egykori lőkösházi édes otthon...

 

 

" Pusztán születtem, a természet gyermeke vagyok, mégis életem legjavát városban kellett leélnem. Örökre elveszett kertemet keresem, - azt, ahonnan elindultam, s azt, ahova egyszer majd megérkezem." (...)

" Babarózsával felfuttatott kapun léptem be a veteményeskertbe. Öreg, göcsörtös szőlőtőkék kísértek el utamon. Fából ácsolt kertészház barnállott a sok zöld között, - azon túl,  zsinóregyenes, sűrű sorokban, a vágóvirágok lángolóan színes táblája, a virágok mögött, alacsony sorokban, zöld faépítmény: a méhes." (...)

" Emlékeim közt kutatva, ő az egyetlen ismerősöm, aki villámsújtottan is életben maradt: Király bácsi, a kertész.  Évtizedekig szolgálta anyámat, olyan "amore-odio" kapcsolat volt köztük.  Anyám hol elégedett volt vele, hol nem.  Én barátomnak, mentoromnak, cinkosomnak tekintettem őt, akire felnéztem, mert mindenkinél többet tudott.  Olvasott a természetből, " - Esőszaga van a szélnek," - mondta ragyogó napsütésben,"-  pedig ma ültettem ki a káposzta palántákat." - Vagy: " jégeső lesz délután, megyek, befedem cirokkal az üvegházat. "  Soha nem tévedett, komor, hallgatag ember volt. Harcsabajusszal. Bütykös ujjakkal, kemény vonásokkal. Volt úgy, hogy egész délelőtt mögötte jártam, mint az árnyék, s két szót sem szólt hozzám.  Sohasem voltam biztos, kedvel-e, vagy sem, de azt tudtam, hogy bár a füldesúr lánya voltam, kenyéradó gazdájáé, ha munkájában zavartam volna, elküldött volna maga mellől.

 

 

                               Victor Gabriel Gilbert : Hölgy a kertben 

 

 

Pontosan délután négykor, uzsonnázott a kerti ház melletti padon.  Szertartás volt ez az uzsonna, pedig alig lehetett volna szegényesebb.  Egy karaj házi kenyér, kis darab szalonna, s csípős zöldpaprika. S a bicska! (...)

Esténként, ahogy ez szokás volt, ő anyámhoz, a gazda és az ispán apámhoz jöttek föl "parancsra".  Egy alkalommal, - éppen vihar tombolt fölöttünk - anyám Király bácsinak sorolta föl, mi kell másnap a konyhán. A folyósón álltam, - ahogy ez  napi szokás volt,- amikor a ház villámhárítójába iszonyatos dörrenéssel becsapott a villám. Az elektromosság végigfutott folyosó villánydrótjain, Király bácsi feje fölött, nagy lánggal fellobbant, majd sisteregve kisült. (...) Apám egy pohárka pálinkát nyomott a kezébe, amit az öreg, reszkető kézzel lehajtott, majd még kábultan a megrázkódtatástól, de egyben, kis büszkeséggel a hangjában, felénk fordulva így szólt. - " Azt  a kiskésit! Hát nem végigfutott bennem az istennyila! "-

" A malomkövet uzsonna-asztalnak használtuk. Amikor Pista inas, a gesztenyefa alá, a malomkő asztalra helyezte a tálcát, türelmetlenül vártuk a hideg kakaót,  a foszlós kalácsot, s az illatos akácmézet. Az öreg gesztenyefa alatt állt; kövét símára csiszolta az idő. Valamikor, - egyedül az isten tudja mikor - egy malomban lisztté őrölte a száraz, szőke búzaszemeket." (...)

 

 

 

                          Victor Gabriel Gilbert: Uzsonnázók

 

" A parádés istálló szomszédságában fenyőfák árnyékos hűvös homályában, nedvesen porhanyós volt a tűlevelekkkel fedett föld. Oda temettük el gyermekéveink nagy barátait: kutyáinkat. Mióta emlékezni tudok, kutyákkal éltünk. Apa vizsláin kívül drótszőrű fokszik, sapnielek tartoztak hozzánk éveken keresztül. Jelenlétüket azonban legtöbbször magától érthetőnek véltük, csak akkor döbbentünk rá hiányukra, amikor erőszakos módon eltűntek az életünkből." (...)

 

  Felesége halála után Rómába költözött lányáékhoz.

Még 25 évig élte a magányos, de lélekben igen erős ember mindennapjait.

 

   „Sohasem beszélt a rettenetes évekről, a kitelepítés megpróbáltatásairól és magaláztatásairól sem.

Panasz nem jött ki a száján, - de ha Lőkösházáról beszéltem neki, könnybe lábadt a szeme.

Gyökértelen fa volt, mert gyökerei Lőkösháza földjében maradtak s itt kint, többé nem nőttek újra.”

 

    Az egykoron vadszőlővel futatott kúria, a ház sarkán álló lángoló aranyeső bokrok, a nagy udvar, gyümölcsös - és veteményeskert, a szőlőskert, a méhkaptárak, a baromfiudvar, a lovak és tehenek, a zsemleszínű magyar vizslák, spánielek, dakszlik

- mindez mára csupán egy felidézett gyermekkor színhelye, de mégis valóságosan tükrözi a letűnt idők lenyomatait a szívekben.

 

         "Az elveszett KERT, a pótolhatatlan kincs"

 

 ... Egykor  - tulajdonosaik: Vásárhelyi László, majd József, s végül András  - szép tájképi parkot alakítottak ki...

 

Király Mátyás, Balázs János és Jámbor István voltak a kertészek. 1945 után kissebb erdőnek beillő mennyiségű fát vágtak ki. Itt található a  megye legnagyobb  -  kínai császárfája  - amelyet a vihar eléggé megtépázott. Különlegesség a -  korai gömbjuhar és az eperfa szomorú  - változata. 

A parkban található taxonok jegyzéke - lombosfákból: 25 faj.

Kocsányos tölgy, Mezei juhar, Korai juhar, Zöld juhar, Fehér nyár, Kanadai nyár, Ezüst hárs, Kislevelű hárs, Bokrétafa, Közönséges nyír, Magas kőris, Fehér akác, Japán akác, Törökmogyoró, Keskenylevelű ezüstfa, Szomorú fűz, Csörgőfa,  Juharlevelű platán, Mezei szil, Fekete dió, Csertölgy, Kocsánytalan tölgy,  Kínai császárfa, Korai gömbjuhar, Szomorú eperfa.

A parkban található taxonok jegyzéke - cserjékből: 10 faj.

Aranyeső, Hóbogyó, Szíriai mályvacserje, Vörösgyűrű som, Közönséges orgona, Fekete bodza, Cseresznyeszilva,  Tollasgyöngyvessző, Fehér jázmin, Füge. {4}                                                 

 

                                         Róma -  síremlék {3}

 

 

(...) " Miért kellett feldúlni  az  örge házat; az  utolsó  tégláig  lebontani  az   a kápolnát, ahol  évtizedekkel  azelőtt, esküvel erősítettem:  holtomig -  holtodig!  Miért kellett  kivágni azt  a  többszázéves tujafát, amelyet nyolc ember tudott csak, egymásba fogódzva, átölelni?  Miért akasztották föl, az istálló ajtajára  a macskát, szúrták  ki öreg kutyám szemét, miért  csonkították meg  a  szűk  kalitkába  zárt  fürjpár szárnyait?  Miért  kellett  kidobálni  nyughelyükből  halottainkat, hogy  azután koponyájukkal  futballozzanak?

Miért  pusztult  el  ilyen szánalmasan  gyermekkorom  édenkertje? " (...)

 

 

 

 Felhasznált irodalom: Dr. Lakatos Sarolta:" Csupán az emlék maradandó" - Emlékképek dr. Kállay Kristófné Vásárhelyi Vera életéből

Haoffer István szerkesztésében: Országgyűlési Almanach az 1937-40-évi országgyűlésről,Bp.,1940.,Képviselőház

Vásárhelyi Vera : "Csupán az emlék maradandó."  - Gondolatok Rónay György: " A kert "című verseskötetének olvasásakor ( nagykállói Kállay Miklós tulajdona)

Gyászjelentés,

 {1} Vásárhelyi III. János (1908-1975) a Vásárhelyi kastély (Breda kastély a jelenben) építettőjének Vásárhelyi I.János egyik ükunokájának az akvarellje, München, magántulajdon

Külön köszönet Vásárhelyi Kingának,a Vásárhelyi család képviseletében - a sok segítségéért! A családi források felhasználásának engedélyezőjeként.

{2}Illusztrációk:  Gallery Art New York- Victor Gabriel Gilbert(1847-1933.)

{3}nagykálló Kállay ifj.Miklós tulajdona, és engedélye alapján , Róma

{4}Busa László: Békés megyei kastélyok állapota és parkjaik növényállományának taxonómiai felmérése 1988.II. 289-292.

{5} Köszönöm Erdős Pálnak a fotót a lőkösházi kúriáról.

Oldal: Vásárhelyi András - " Gyökerei Lőkösháza földjében maradtak..."
A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából - © 2008 - 2024 - countess.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat