magyarszögyényi Szögyény Antónia:
A Szeretet Angyala
Kicsit eltűnődtem... Emlékeimben keresem, a " ma " női, asszonyai között a "Nagyságokat"... Azóta is.
Se jótékony célú tettek, se "mindennapi csodák", se apró, bátorító mosolyok, se önzetlen barátságok, se meleg, segítő kezek... Hová lettek korunk nagyasszonyai? Példamutató gondviselőink; akik, egy nemzetért harcolnának a saját eszközeikkel...
Amikor még a nemesség, és dédanyáink is kötelességnek érezték, és úgy nevelték gyermekeiket - finom, arisztokratikus eleganciával - hogy "adjanak" elsősorban, - ne csak elvegyenek, mint mostanában... S csak még többet elvesznek a mai "nagyasszonyaink"; nem gondolván önmagukon kívül senkire, sőt, még... Pedig példát vehetnének...
világosi báró BOHUS Jánost, - Antónia férjét - az 1848. áprilisában megalakult magyar minisztérium kinevezte Arad vármegy főispánjának. A szabadságharc drámájának idején Pesten tartózkodott hivatali teendői miatt, ezért a világosi kastély úrnőjének egyedül kellett átszenvednie a tragédia megrázó fejleményeit.
Szinte az egész nemzet szíve dobogott nála, midőn tollat ragadott s leírta naplójegyzeteiben keserű tapasztalatait. Így tájékoztatta férjét időről -időre; eképpen erősítve meg bátorságát ezekben a napokban. Más források szerint barátnéja; gróf Bruns(z)wick Terézia támogatása ihlette a Naplója megszületését...
"Sok anya és fiatal nő remeg a távozókért, de érzi mindegyik, hogy inkább a hazáért való halált, mint becstelen halált kell keresnie."
A szeretet, a könyörületesség angyalaként; a szeretet volt rugója tetteinek. Egész életén át, a hittel párosult felebaráti szeretet vezérelte. Ez a szeretet adott életet a szegényeknek, szüntette meg az elaggott koldus éhségét, takarta be a mezítelenek testét.
Mennyit tudott tűrni, szenvedni, csak azért, hogy másokkal jót tegyen! Mily örömmel hozta meg az áldozatot, mert nem ismert korlátot, mely áldozatos szeretetében megakadályozhatta volna.
Az ősi Bohus címer 1780.
Antónia egész életén át mindennap híven feljegyezte élményeit és tapasztalatait; - a világosi fegyverletétel eseményeivel együtt - amely saját kastélyában, majd a mellette lévő mezőn végződött. Az igen érdekes német nyelvű Napló - Horváth Lipót világosi plébános - birtokában volt még 1898-ban...
" Naplójegyzetek a világosi szomorú napokról "
írta: Bohusné Szőgyény Antónia
Világos,1849. szept. 4., Lőkösháza
" Lőkösházára semmi esetre nem mehettünk volna azon napra, mert a körülte levő oláh helységek ezt is megtámadták, a kertből mindent, sok szénát, zabot elraboltak ; a házat pedig úgy mentették meg, hogy Zsiga* fiam -
(* veje volt báró Bohus Zsigmon özv. Vásárhelyiné Brünek Juditnak - egyik leányát, Vásárhelyi Júliát vette feleségül 1849. március 25 -én, Lőkösházán. Valószínűleg az egyházi szertartás a családi Szent Anna kápolnában zajlott az anyakönyvi bejegyzés alapján) -
Schlichtől 12 katonát kapott, akik vagy tíz napig, künn tanyáztak. Vagyonunkat nagy részben kétségkívül lentlétem mentette meg. Eddig, hála Istennek, csekély kárunk van ; de a parasztok is igen szerették, hogy köztük maradtam, a nehéz időkben velük kiálltam s ahol csak lehetett, segítettem rajtuk és osztoztam a terhekben. Hidd meg, igen megynyugtató azon tudat, hogy kötelességünket híven teljesítettük. Te, édes barátom, a körülményrek által kisodortattál hivatásod köréből, mint házigazda, férj, apa.
Most megtettem helyetted a tiedet is és ezer hálát adok a Mindenhatónak, hogy eddig megoltalmazott. A parasztok gyanítják, hogy újból adniok kell szőlődézsmát. Hogy ezt megelőzzék, az idei csekély termést leszedik és Aradra viszik. De hidd el, édes barátom, nem tudnám jó lélekkel ellenezni. A szegény nép minden pénzétől megfosztva, még sót sem vehet magának; így legalább néhány garast kap a mindennapi szükségére. Egyébiránt oly rossz szüret lesz, hogy ezer akó dézsmára sem lehetne számítani.
Jókai Mórné szül. Laborfalvi Róza (1817-1886)
Fontosnak tartom megjegyezni, mert a nemzet "nagyassznyai" közé emelhető Laborfalvi Róza is!
- "Jókai Mór 1849. augusztus 13-án este érkezett Gyulára,- ERKEL Rezső megyei főorvosnak,- ERKEL FERENC bátyjának a grófi Wenckheim kastély bejáratával szemközt fekvő( Kossuth Lajos utca 30.) házába.
Itt lakott ugyanis hónapok óta Jókai felesége, Laborfalvi Róza és barátnője Schódelné, - mind a ketten, a Nemzeti Színház művésznői; -várva a szabdságharc kimentelét."
S a naplórészlet befejezése Lőkösházára vonatkozóan:
"A mócok eddig még nem adták meg magukat s ezért most is Buttyinban és vidékén van a katonaság, majorunk hatot lövetett a múlt héten. Az hallatszik, hogy a fegyvert mindaddig nem teszik le, míg minden concessiot meg nem adnak nekik épp úgy, mint a rácoknak. A muszakák már kivonultak a megyéből, de amint hallom, még Nagyváradon vannak.
Ma ismét meggyőződtem, hogy egyedül csak ittlétem mentette meg házunkat a pusztulástól. Vásárhelyi Juli házát,( Lőkösházán !) mivel senki nem volt benne, teljesen kirabolták és szétrombolták, ágyneműit ellpoták, függönyeit letépték s minden almáriumot feltörtek."
Bohusné Szögyény Antónia íly angyali szívet hordozott bensejében, ez vezérelt egész életébe. Míly örömmel hozta meg az áldozatot, mert nem ismert korlátot, mely áldozatos szeretetében megakadályozhatta volna A legnagyobb áldozat is csekélységnek tűnt fel előtte és barátnéinak; a Vásárhelyi özvegyeknek!
Valóban karddal harcoltak férfiaink és apáink - de a selyemfőkötős asszonyaikról se feledkezzünk meg...
...folytatom...