Negyedik rész

 

 ..."  Csendben ettünk, a záró asztali áldás után szólalt csak meg a Főtisztelendő Úr. - Azt hiszem, most már érti, hogy miről beszéltem délután.  Hogy vannak olyan bűnök, amikre bocsánat van, de helyrehozni nem lehet.  A népek leromboltak egy világot, amit soha senki sem tud helyrehozni.  Élő lelkiismeretfurdalásként ott vannak a kastély falai.  Ez az a bűn, amit nem tudunk sohasem felejteni, amire nem tudunk feloldozást nyerni...  - Tudunk? Hogy érti, hogy tudunk? -  Mert ez az én bűnöm is.  Ennyi év alatt eggyé váltam a faluval, a népével. Közöttük lehetnek  ártatlanok, hisz nem mindenki volt ott, de én lehetek az.  Én nem tudtam megmutatni nekik a hit világát.  Én nem tudtam nekik olyan életet adni, ami ellen nem kell lázadniuk. Az én Istenem nem védte meg őket, amikor a vörösök bevonultak. " Mea culpa, mea maxima culpa." - Akkor bűnösök vagyunk, mert a kastély sohasem fog felépülni, és a régi világ sem jön vissza.  - Ha bűn az, hogy eltűnt az a világ...tudja, néha rámtör a kétség.

Mert a paraszt soha nem élt olyan jól, mint most, s vajon az, amit én adni tudtam neki, nem kevesebb - e mint ez?  Nem lehet, hogy csak én látom a lelki  ürességet, a kilátástalanságot? Lehet, hogy csak nekem fáj, hogy a templom üres, hogy a fiatalok a városba menekülnek? Azt hiszem, az Úr ennek  a kísértésnek a keresztjét helyezte a vállamra. ez sokkal nagyobb teher, mint amikor bevittek az ÁVO-ra. Ott egyszerűbb volt a világ, tudtam ki van ellenem, de azt is, hogy Isten ott van velem. De amikor az ember nem tudja, mi az a  jó  itt a földön, amiért küzdenie kell... Ez a legnagyobb kereszt.

-  Én azt hiszem, bocsásson meg, atyám, hogy a kérdés már idejétmúlt. A kastélyból csak a falak maradtak, a lényege, amitől több; volt, mint egy épület, megbecstelenítve.  A  család  kihalt, vagy elmenekült, a címeket eltörölték, a falusiak nem törődnek a múlttal, csak a jelennel... Már csak Önben él a kérdés: miért?  Ha Ön képes lenne a felejtésre, vagy meghalna, ennyi sem maradna.  Azt hiszem, bármennyire is fájdalmas, le kell zárnunk a múltat. Inkább a jövővel kellene foglalkoznunk.

Hogy  tudjuk megmutatni az embereket, hogy van még jövő, hogy nem kell elmenekülni a faluból, hogy a test igényein túl még van más is... - Nem tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy ennyire őszinte legyek vele, de kibukott belőlem. A pap egy pillanatra elgondolkozott: -  És ehhez van más alap, mint az elveszett múlt? - Kell, hogy valami legyen, mert Isten örök. Ami elveszett, a régi világ, csak nekünk fontos, embereknek. Ami értékes, ami maradandó, az mind Istenben van.

Talán túlságosan ragaszkodunk a mi kis emberi dolgainkhoz. - Mint haza? - A hazának csak akkor van értelme, ha Istenben tudjuk megfogalmazni. Ha meg tudjuk mondani, hogy mi az az Isten által adott feladat érték, amit csak mi tudunk őrizni, akkor maradunk, de ha nem... - Akkor a kastély sorsára jutunk. - Fejezte be a mondatot a plébános. - Igen. Akkor szép lassan alporlunk. - Magam is megijedtem a saját szavaimtól. - Ha józan ésszel gondolkodom, akkor igazat kell, hogy adjak Önnek. Mégis... Van valami irracionális remény még, amiről nem beszéltem. Jöjjön velem!

Felmentünk a padlásra, határozott léptekkel odalépett egy öreg utazóládához.

Kinyitotta,  a ruhák alól kivett valamit és a kezembe adta.   Miközben nézegettem, halkan beszélni kezdett: - Ezt nem mondtam még el senkinek sem.  Akkor sem, amikor az AVO - nál kihallgattak.  Amikor másnap elmentem a kastély romjaihoz, igaz, a kápolnában semmit sem találtam, de bementem a kastélyba is.  A hálószobában , illetve a helyén, az összetört  bútorok között találtam. Tudja, mi ez? - Igen...  

A  " Rákoczi - féle imakönyv",  amiből a méltóságos asszony mindig vigasztalást kapott. - A rombolás közben ez az egy maradt meg. Amit nem égettek el, nem loptak el.  És látja, ezért tévedett, mert valami megmaradt a régi világból, nem csak a kétségeim.  Amíg ez az imakönyv még létezik, amíg nem vész el, addig még van remény.  Amíg  ezt a kezembe tartom, addig még újraépülhet a  kastély  és  vele egy boldogabb és szebb haza is.  Ha ez is elvész, igazat fogok adni Önnek.

Egy pillanatra elszégyeltem magam előbbi kétségeimért:  a majd  három évszázados könyv, amit a kezemben tartottam, megcáfolt minden rációt.  Villantásra mindenkinek a hite belém áramlott, akik eddig imádkoztak belőle valaha az évszázadok során..."

              VERS A TEMETŐKÁPOLNA FELSZENTELÉSÉRE :

                                               A  Kápolna

 

                      " Hol egykor az utas szeme a rét

                       Színes virágain nyugovék,

                       Évek multával a fák árnyiban

                       Egy gyászos lak emelkedék.

                       S hol egykor csak a nyáj kolompjai

                       Zengtek szét a pázsiton

                       Kettős harangzúgás jelenti most,

                       Hogy  ott nagy ünnepély vagyon

                       S tolong a nép a puszák távolán

                       Szemökben ihlet lángja ég

                       Mert ez nap csendesen négy lakóival

                       A kis lak felavattaték

                       S míg a számos ajk imát rebeg

                       És szent dalok széthangzanak

                       Addig a föld ürén a négy hívek

                       Örök álomban alszanak.

                       Az oltár zsámolyán dicséretet

                       röpítnek fel Urunk elé,

                       S nyugalmát esd az ajk,

                       mely a Kora

                       Négy holt jóságát hirdeté ;

                       kettő közülük zsenge s már halott,

                       Anyjok siratja vesztöket,

                      Kettő férj és atya, kiknek 

                      Az árvák óhajtják éltét."

                     ... (a két utolsó sor olvashatatalan, elmosódott)

 

 Írta :  kézdivásárhelyi Vásárhelyi Géza,  ifj. Vásárhelyi János Csanád vármegye     egykori alispánjának legidősebb fia a  lőkösházi  Szent Anna Kápolna és családi                                  

                    sírbolt felszentelésének alkalmából, 1845. september 5 - én.

    Májer Tibor egykori lőkösházi plébános jegyezte le az utókor számára örökül; a                                            

                                          kápolna végleges lebontásakor ,

                                          amely több mint egy évszázadon

                                          keresztül  ékesítette a kápolna falát...

     

   {Forrás: http://www.rozvanyidavid.fw.hu/print.php?news.278. feldolgozásával}         

   

         

 

                    

Oldal: Egy öreg utazóláda története -1986.
A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából - © 2008 - 2024 - countess.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat