DÜRER  NYOMÁBAN, NÜRNBERGBEN

                      

 

    Mégis :

             „ csont ami csontunkból és vér ami vérünkből.” - 

         mondhatjuk, mi, Békés megyeiek és gyulaiak, büszkén...

 

 

 

" A  magyar  alföldnek  azon  rónája, hol  az  arany  fövenyet  hordó Körös  vize  hömpölyög, volt  a  családnak  nemcsak  ősi  lakó  helye, de  amint  látni  fogjuk, családi  nemes  birtoka  is. A  fehér  Körösnek egy  foka, az  úgynevezett  Ajtós  fok  és  ennek  partjain  erősebb épületeknek  némi  csekély  nyomai
jelölik  a  helyet, ahol  valaha, a  töröknek  e  vidékre  való benyomulása  előtt, Ajtós  falu  állott."   

                                                            /Haan Lajos/

 

 

         

 

 

 

     A  múlt  kultuszának  egyik  legbájosabb  városa,  Nürnberg, több  olyan  történelmi  központtal  dicsekedhet, mely köré  az  emlékezés  és  dicsőítés  minden  fázisa  csoportosul.                                                Bennünket  különösen  a  város  históriájának  az  a  főalakja  érdekel, kinek  családja  Békés megyénkből,  GYULA városa  mellől  szakadt  messze  idegenbe;      

Dürer Albert,    kinek  apja,  mint   aranyműves  vándorolt  ki Nürnbergbe.

Neve, állítólag  a  magyar «Ajtós »-ból lett, előbb  Türer -re, később, Dürer -re germanizálva.

 

„ Kevesen  tudják, hogy  városunk {Gyula } 600  évesnél  is  idősebb. Első ízben  már  1313-ban  történik  róla  említés, de  akkor  még  nem Gyulának, hanem  Gyulamonostorának  hívták. Apró  viskókból  álló, egy-két  utcás  falvacska  volt, kis  búcsújáró  templommal. Olyan  kicsi  falu, hogy  amikor  egy  oklevél  a  környékbeli  falvakat  felsorolja, Doboz, Vári, meg  az  azóta  eltűnt Ajtós és Vésze mellett meg sem említi. S talán meg is  maradt  volna  Gyula  ilyen  kis  falvacskának, ha  100 év  múltán  egyik földesura, a  híres  Maróthi  János  bán  észre  nem  veszi, hogy a Körösök  egyik  zuga  milyen  alkalmas hely  a  vár  építésére. Meg  is építette  a  várat, (…) ”

                                                                            ( Implom József )

 

 

 

                             Az  ajtósi  Dürer címer

  Készítője: Le Blon Michel (1587-1656) német aranyműves és vésnök,                                               rézkarc

                        Készítési idő: 1598-1656 körül

               Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok

 

 

 

Ifjabb  Dürer  Albert, a  festő,  családi  krónikájában  így mondja  el  apja történetét:

„Én  ifjabb  Dürer Albert  atyám  irományai  szerint  összeszerkesztém  azt, hogy  ő  honnan  származott, miként  jutott  ide  és  telepedett  le, miglen  megholt  üdvösségesen.  Isten  kegyelme  vele  és  mindnyájunkkal.  Amen. "

 1524. év.

 Idősb  Dürer  Albert  Magyarországban  született, nemes  családból, Nagyváradon  alul  nyolcz  mértföldnyire  fekvő  Jula  nevü  városka mellett  egy  Eytas  nevü  faluban,  mely  a  nevezett  városka tőszomszédságában  feküdt.  Családja  lovak  és  ökrök után  éldegélt.  De atyámnak  atyja  kit  Antalnak  hivtak, mint  gyermek  a  nevezett városkában  egy  aranyműveshez  került  s  nála  e  mesterséget megtanulta.  Annakutána  nőül  vett  egy  Erzsébet  nevü  hajadont, kivel Katalin  nevü  leányt  és  három  fiút  nemzett.  Első volt  ezek  közt  az  én édes  atyám, ki  szintén  aranyműves  volt, egy  mesterségében  igen jártas, becsületes  férfiú. Második  fiának  László  volt  neve.  Ez  szijgyártóvá  lett  s  ennek  fia  az  én  unokaöcsém  Dürer  Miklós, ki Kölnben  lakik  s  kit  ott  általánosan  Magyar  Miklósnak  hivnak.  Ez  is aranyműves  s  e  mesterséget  itt  Nürnbergben  tanulta  ki  édes  atyámnál. A  harmadik  fiut  Jánosnak  nevezték.  Ezt  nagyatyám  iskoláztatta  s később ezen  János 30  évig  volt  Nagyváradon pap.

 Annakutána  édes  atyám  Németországba  jött, soká  tartózkodott Németalföldön, hol  a  legjobb  mestereket  fölkereste, mig  végre Nürnbergbe  érkezett  Urunk  születése  után  1455. év  sz. Lajos napján  és  aznap  tartotta  Pirckheimer  Fülöp  menyegzőjét  a, várban  s  nagy  táncz  volt  a  nagy hársfa  alatt.  Itt  huzamos  ideig  szolgált  az  öreg  Haller (Holper) Jeromosnál, ki  ősöm lett, nevezetesen  Urunk  születése  után  1467. évig.  Ekkor  ezen  ősöm  nőül  adta  hozzá  Borbála  nevü  15  éves  leányát, egy  csinos,  ép  hajadont.  A  menyegző  sz. Vitus  előtt  nyolcz  nappal  tartatott  meg. (1467. június 8. - a szerkesztő *)

  Gyermekeire  nagy  gondot fordított, mert leghőbb vágya  az  volt, hogy  Istennek és  embereknek  egyaránt  tetsző  egyéneket  neveljen  belőlük.

Engem  különösen kedvelt, mert jól tanultam. Iskolába járatott, megtanultam irni, olvasni.  De  ekkor kivett az iskolából és megtanított az aranyművességre. Mikor ezt

már  jól  tudtam, kedvem jött  a  festészethez, amivel  apám  sehogysem  volt  megelégedve, mert  sajnálta  azt  a  sok  időt, a  mit  az  aranyművesség  megtanulásával  eltöltöttem.  De  végre  mégis engedett  és  beadott  engem  Wolgemut Mihályhoz  (Wohlgemuth Mihály  festőiskolájában  kitanulta  a  rajzolást, és  a színek használatát. ) inasnak 1486-ban.

  Három  évig  tanultam  nála, de bár  nagyon  szorgalmas  voltam, sokat  kellett  szenvednem  a  legényektől. Mikor  kitanultam, apám  elküldött  világot  látni. Négy  évig  vándoroltam, míg  apám 1494-ben haza  nem  hívott. Mikor  hazajöttem, egy tekintélyes  nürnbergi  polgár, Frei Hans, szólott  az apámnak és feleségül  hozzám  adta Ágnes leányát, kétszáz forint  hozománnyal.                                          

Margaréta napja előtt, hétfőn, 1494. július 7-én volt az egybekelésünk.

 

 Atyját ekkép jellemzi: 

„ Idősb  Dürer  Albertnek  életében  sok  bajjal  kellett  küzdenie. Egész  élete  súlyos, terhes  munka  közt  telt  el. Kevés vagyonkával  birt. Csak  annyia  volt, mennyit  keze  munkájával képes  volt  összeszerezni, hogy  háznépét  élelmezhesse. Aki ismerte, csak  dicséretesen  szólt  róla, mert  tisztességes, keresztényhez  illő  életet  folytatott, türedelmességénél  fogva mindenkivel  megfért. Nem  kereste  a  világ  örömeit, nem  kedvelte a  zajos  mulatságokat, keveset  szólt, vallásos, istenfélő  férfiú  volt. Igen  sok  gondot  fordított  arra, hogy  minket, gyermekeit,  Isten félelmében  fölnevelhessen  s  nem  kímélte  a  fegyelmet, csakhogy Isten  és  ember  előtt  kedvesek  legyünk. Naponként  arra  intett, hogy Istent szeressük  s  embertársaink  iránt  őszinték, igaz  szivük   legyünk.”

Atyjának  haláláról  ezt  mondja:

 „történt, hogy  édes  atyám  vérhasba esett, melyet  semmi  módon  elállitani  nem  birtunk. Érezvén  halálának  közel  voltát, megnyugodott  Isten  akaratján. Édes  anyám  gondozását  reám  bizván,  arra  kért  mindnyájunkat, hogy Isten  félelmében  töltsük  életünket.  Végre  a  szentségek  fölvétele  után keresztényhez  illő  módon  meghalt  1502.  évben  szent  Máté  ünnepe  előtti  éjfél  után.  Istennek  kegyelme  legyen  ő  vele!” (1502. szeptember 2. a szerkesztő *)

 Anyámat, mint  szomorú özvegyet  hagyta  itt, miért  is  megfogadtam, hogy el  nem  hagyom  soha. Két  évvel  apám  halála után  egészen  a  házamhoz  vettem, mert  nem  volt  miből  élnie.  Itt  lakott  holta  napjáig, 1514  május  16- ig.  De  egészséges  nem  volt többé  a  férje  halála  óta.  Tizennyolc gyermeknek  adott  életet -

(három gyermek élte meg a felnőtt kort; ifj.Albert, András és János - a szerkesztő *),

sok  betegséget, szegénységet, megvetést  és  egyéb  nyomort  kellett  elviselnie. Mikor meghalt, 63  esztendős  volt.

Eltemettettem  minden  tisztességgel. És  a  halála  előtt  két hónappal  még  megrajzoltam  a  képét, 1514  márczius 19 -én. „

                    

                         

    Dürer, édesanyjáról készített portréja - Barbara Dürer-ről (1514)

                                             Berlin{1}

 

   Ez  a  kép  máig  is  megvan  Berlinben. A  néhány vonással  megteremtett   szénrajz, szinte  megdöbbentően  nagy  és  hatalmas  alkotás.  Beszédes  hirdetője  annak, hogy  Dürer  személyében jelentkezett  Németországban  először  az  « új tan », mely  szerint  nemcsak  a   testet, de,  a  benne  élő lelket  is  meg  kell, meg lehet rajzolni.

E  tekintetben  - Dürer  reformátor -  volt  a  festészet  terén, mint barátja, Luther Márton  a  vallás  világában.

  Nürnbergben  ugyanis  hatalmas  visszhangot  keltett  a  bátor  szerzetes  szava, és  híveinek  tábora villámgyorsan  megnövekedett. Hans Sachs, a  csizmadia-mesterdalnok, múzsáját  neki  szentelte.                              

Dürer  Albertnek pedig  az  volt  a  legfőbb  vágya, hogy megfesthesse  - Luther  arcképét.

Ez  a  vágya  nem  teljesült, ellenben  ő  maga  egész  lelkével  a  reformátor  mellé  állott.

 

   Abban  az  időben  Nürnberg  akkora  város  volt, hogy belefért  a  mai  várfal  keretébe.

Mégis, már  az - 1530-as  évek  krónikása -  azt  írja  felőle, hogy  « számtalan »  benne  a  ház,

hogy van  ötszáz-huszonnyolc  jól  kövezett  utcája, százhuszonhét  kútja  és  száz-nyolcvanhét

tornya. Egy  kicsit  Németország  fővárosa  is  volt, mert  a  birodalmi  kincseket  itt  őrizték, a császár is idejárt  országgyűlést  tartani.

   A -  nürnbergi ipar  -, különösen arany- és rézművesei, páncélkovácsai, puskaművesei

és  ércöntői  által  vált híressé. A  festők megfestették  a  Hollandiából  behozott  nyers  posztót, a  városon végig  folyó  Pegnicen  vígan  kelepeltek  az  őrlő- és  papírmalmok.  A  kereskedők  pedig  szorgalmasan  eljártak  Velencébe; ahonnan  vég  nélküli, kocsisorokban  hozták  el  azt, amit  Itália  és  a  Kelet  termelt, cserébe  hazájuk  termékeiért.

 

  A  gazdag városban  pompás  épületek  keletkeztek, meghonosodott  benne  a  művészet.

Adam  Krafft, a  nagy  kőfaragó, szobrász  vésője  gyönyörű  díszekkel  varázsolta  tele  a  templomok, házak

falait,

Michael  Wohlgemuth  képeket festett reájuk.

Az idősebb  Peter  Vischer  ércbe  öntötte  remekműveit,

és Marton Behaim, a  hírneves  tengerész itt  alkotta  meg  a  legelső földgömböt.                                                      

 

   Dürer  keresztapjának, Anton  Koberger - nek, 24 géppel és 100 munkással felszerelt nyomdája volt;

ő  adta  ki   a  híres   „ Schedel-féle Világkrónikát „ (Nünbergi Krónika),  melyhez  - Wohlgemuth  készített  művészi  fametszeteket.

Hele Peter  itt  találta  fel  a  zsebórát, a később, oly  kedvelt - «  nürnbergi tojáskákat  .»( Az akkori,  tojás formájú „zsebóra” kapta ezt  az  elnevezést.)

 

   Ők voltak Dürer kortársai, értük  nevezték  Nürnberget  akkor « Európa központ » -j ának.  Luther  Márton ( Németország szemének és fülének ) mondta, a  gúnyolódó  velenceiek  pedig  elismerték,  bár, minden  német  város  vak, Nürnberg  mégis  lát  a  fél  szemére!

 

  Az  ekkor, virágzása  tetőpontján  állott  Nürnbergben  élt,  Dürer.

Házasságának  első  tíz  évéről  keveset  tudunk, a  fáma  szerint  sokat  kellett  szenvednie  házsártos, zsugori  feleségétől.

A  mester  halálakor,  ugyanis  Dürer  legjobb  barátja, Pirkcheimer Willibald  nyíltan  megvádolta Ágnes asszonyt,  ő  okozta  férjének  korai  elhunytát, mert  mindig  munkára  kényszerítette  őt.

 « Hogy annál több pénzt keressen és halála után neki annál nagyobb legyen az öröksége. »

 

  Mert  ifjúkorában  szegény volt  Dürer, sok  nyomorúsággal  kellett  megküzdenie. Családját, anyját  és fivéreit  kellett  eltartania. De  lassanként, mégis  bizonyos  jómódra  tett  szert, s amikor meghalt,

 6848  forintnyi  örökség  maradt  utána.

 

    Dürer sokszor megfestette önarcképét.

 Szép, szabályos  arc, dús  fürtökkel, méltóságteljes  tartás, pompás  ruházattal.

    Legelső  önarcképe  különben  a  legérdekesebb; 13 éves korában   ezüstvésővel, tükörből  rajzolta. Friss, bájos  gyermekarcot  örökít meg  e kép.

 

                       Első önarcképe 13 éves korából (1484)

                                       Bécs, Albertina {2}

                                 

 

 

  Azután, tengersokat  dolgozott  még  Dürer; törhetetlen  szorgalommal, kérlelhetetlen  önkritikával  rajzolt meg  oltárképet, állatot, virágot, divatmintát ; -  különösen arcképeket.

És,  mindebből  még  sem  lehetett  egy családot eltartani. Dürer  tehát  elvállalta  az  alkalmi  képek, sírtáblák, fa- és  rézmetszetek  készítését  is.  Később, egész  könyvre valót  akart  az  utóbbiakból  kiadni -  így keletkezett a  « Passió », és  « Mária élete » című  képsorozat.

   A  mester  hírneve  nőtt, jellegzetes  névjelzése – egyre  szélesebb  körben  lett  ismertté.  Azonban  ő  látni, utazni  vágyott, főleg, Velence  csábította;  az  a  csodaváros, hová  annyi  nürnbergi  kereskedő  utazott  évenként.

   Dürer  el  is ment; barátja, Pirkcheimer adta  kölcsön  hozzá  a  pénzt.

 

                                  Önarcképe (1500 ) {3}

 

 Látott, új  alkotó  erőt  merített  a  látottakból, fontos  megrendeléseket  kapott: boldog  volt  a  lagúnák városában.

  Giovanni  Bellini - hez  meghitt  barátság  fűzte. Az  olasz festőmester, egy  alkalommal  elkérte  a  német festő ecsetjét, mert, szakasztott  olyan  selymes  hajat  szeretett  volna  festeni, mint  ő. Nem  is  akarta elhinni, hogy nem valami különleges ecsetet használ eközben.

Velence dózséja (olaszul: doge) asztalához hívta  meg  Dürert, aki  most  francia  ruhát  viselt  és  megtanult  franciául, olaszul  beszélni.

 Azonfelül, tulajdonképpen  itt  tanult meg  festeni, itt lett belőle nagy művész.

De  ennek  a  szép  életnek  is vége szakadt; Itália  kék ege alól  vissza  kellett  térnie  az északi  Nürnbergbe.

  Eleinte  itt  is  nagy  kedvvel és  sokat  dolgozott, volt  is  megrendelése  bőven.

Többek  között, egy  Heller Jakab  nevű  frankfurti  kereskedő  rendelte  meg  nála  Mária  megkoronáztatását, a  híres  oltárképet. Dürer  elkészítette  ezt, és  sok  mást, de  a  vele  járó  sikerek  nem  elégítették  ki.

Nem  találta meg  otthonát, Itáliának  színekért  rajongó  népét. Ő  is elpártolt  tehát tőlük, és  főleg fa- és  rézmetszéssel  foglalkozott.

 

                                   Ádám és Éva (1507) {4}

 

 

Ekkor  bízta  meg  őt -  I. Miksa császár - ,  annak  a  diadalmenetnek  megfestésével, mely  máig   is  - Nürnberg  városházának -  tanácstermét  díszíti. Ettől  kezdve  a  császár  pártfogolta, rendes  évi  járadékot  fizetett  neki; s  ettől, Dürer anyagi  viszonyai  nagyot  javultak.

Így  vásárolta  meg  azt  a  házat, melyben  élete  végig  lakott, és  amely, máig  is  fennáll  Nürnberg várfalának  legszebb  részénél:

  a  fél sötét pitvarból  apró, rácsos  ablakok  pislákolnak ki  az  utcára.

  A  rozoga  falépcsőn  feljutunk  az első  emeletre, hol  Dürer -  ebédlőjének  és  nappalijának  töredékeit  őrzik.

   A  szobák  fával burkolt  falába, apró  szekrénykék  nyílnak, afféle  ódon  - Wertheim  szekrények, mikben  a  pénzt, gyógyszert  és fontosabb  okmányokat  őrizték. Az  ablak  mellett  kerek  ércgolyó  függ, ez  volt  Dürer  és  élete párjának  tükre.

   Kicsiny, vasból  készült  órájának  hosszú  ingája  még  mindig  fáradhatatlanul  ide-oda  perdül, éles  hangja  hirdeti  az  idő  múlását  éppen, mint  öt  századdal  ezelőtt.

 Művészien  faragott  szekrények, rézveretű  bútorok, csupa  méltóságteljes  egyszerűség, amerre  nézünk.

   Látjuk  még  a  - pergő   nyelvű   Ágnes  asszony  konyháját   is, mely  kormos  bográcsaival, ütött-kopott  üstjeivel, sok  kívánni  valót  hagy  hátra,  a  mai  háziasszony  szemében.  A  második emeletről  elhordtak  minden  bútort.  Képtárat  csináltak  belőle.  Ott  van  most  Dürer  számtalan  fa- és  rézmetszete  elhelyezve, bámulatot  keltve  a  mester  sokoldalúsága, szorgalma  iránt.

 

                    Nünberg - Dürer háza, napjainkban Múzeum

                 

 

Itt  élt  Dürer  sokáig, de  csaknem  50 éves  korában, még  egyszer elfogta  az  utazás  vágya.

Feleségével, és  cselédjével  útra  kelt  Hollandiába, ahol  találkozni  akart  a  nagy  mesterekkel, és  az  időközben  elhunyt  Miksa  császár  utódjával, V. Károllyal.                                                         Tőle, évjáradékának  meghagyását  akarta  kérelmezni.                                                                                                                                Dürer  egész lelkével  élvezte  az  új benyomásokat, mindenhol  ünnepelték, a  császár-  megerősítette  évjáradékát; majd   ő, tizenegy  hónap  lázas  munkájában  - állítólag  - 120  egyén  arcképét  festette  meg.

 

  Ez  a  németalföldi  út, mintegy utolsó  megifjodása  volt  Dürernek.

 Utána  alkotta  legjobbnak  elismert, egyénileg  leginkább  kiforrott műveit; a «Négy apostol-t,  Hieronymus  Holzschuher  portréját (1526),  stb.                                                                                      Valami  nyugodt  tudatosság  jellemzi  ezeket  a  képeket.

 

   Dürer  sokoldalúságának  bizonyítéka,  az  utána  megmaradt, mintegy  600  vers, azonfelül  több  könyvet  is  irt. Egyik, az  emberi  testet, egy  másik a  vívást, a  harmadik  pedig  a  városok  megerősítését  tárgyalja.

 «  De ekkor írójuk már aszott volt, mint egy zsúp szalma *, -

mondja róla, az  akkori  krónikás.

 

 

                    Dürer sírtáblája a nünbergi Szent János temetőben {5}

 

                      „ Memoriae Alberti Düreri.

                       Quidquid Alberti Düreri mortale fuit

                       sub hoc conditur tumulo.

                       Emigravit VIII. idus Április MDXXVIII.”

 

Azonban,  1528. április  6-án, éppen  a  Nagyhétben, hirtelen  meghalt.

 

  Műveiből, csak  kevés  maradt  meg  szülővárosában ; legjava  München, Berlin, Drezda  és  Madrid  múzeumaiban  őrzik, valamint  nagy  részét  megtaláljuk  a  bécsi  Albertinában.

 

  Dürer  nem  volt  a  miénk.  Ö  maga,  beleolvadt  egy  idegen  nemzetbe, művészete  egy  idegen  szellem  szószólója, de  ősei  hazáját, s  ezzel  kapcsolatban, saját  származását  nem  tagadta  meg  soha.

 

                

               

                        Önarckép iringóval (1493) {6}

 

 

 

Gyevnár Erika - Nobilitas Annno Alapítvány©2015

 

 

                            Feldolgozott forrásirodalom:

1.,

Vasárnapi Ujság 1912.59.évf.33.sz.Sárosi Betta írásának feldolgozása

2.,

Haan Lajos: Dürer Albert családi nevéről

s családjának származási helyéről. B.-Csabán. Kiadja Dobay János. 1878.

3., 

IMPLOM JÓZSEF ÖSSZEGYŰJTÖTT KISEBB ÍRÁSAI ÉS ÉLETMÜVÉNEK BIBLIOGRÁFIÁJA

 

Összeállította és a kísérő tanulmányt írta; Draskovich József  Gyula, 1991. GYULAI FÜZETEK 2. Szerkeszti: Erdmann Gyula Kiadja a Békés Megyei Levéltár ISBN 963 723910-3 ISSN 0865 - 8641 Készült a Békés Megyei Levéltár műhelyében A gyulai céhek története. Adatok a bőriparok történetéhez. 46.oldal

 

 

                                      Felhasznált képek:

 {1} Barbara Dürer portré  Kupferstichkabinett, Berlin.

en.wikipedia.org/wiki/Portrait_of_the_Artist%27s_Mother_at_the_Age_of_63

{2} Első önarcképe, 13 éves korából (1484)  Bécs, Albertina

wikipedia.org/wiki-Dcoetzee

{3} Önarcképe  - München - commons.wikimédia by Hafspajen

{4} commons.wikimedia  - Alonso de Mendoza

{5} feltöltő:Accoramboni 

{6}wikipedia.org/wiki-Boo-Boo Baroo

 

 

Oldal: DÜRER ALBERT - Ajtósról a felhők közé, Nürnbergbe
A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából - © 2008 - 2024 - countess.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat